Főoldal
Nemzeti Ünnepünkön

Zászlófelvonásra hívta Csolnok Község Képviselő-testülete és a Polgárőrség a község lakóit március 15-én.

A napsütéses, de kissé hűvös időben zenekar hangolására lehetett figyelmes az arra járó. Ünnepélyes zászlófelvonásunkra meghívtuk az esztergomi Sic Transit Folkműhelyt. A zenekar tagjai Sárosi Attila, Vereckéi Kálmán, Torma László, Jászberényi Károly, Orosz Róbert. A megemlékezés elején a zenekar énekesével, Orosz Róberttel közösen énekeltük el Himnuszunkat, miközben a Polgárőrség tagjai felvonták nemzeti lobogónkat. Azt gondolom mindannyiunk számára felemelő pillanatok voltak. Ezt követően a Zeneiskola növendékei, Kniezl Milán, Barina Ákos, Baumann Gergő játszottak az alkalomhoz illő indulókat. Felkészítő tanáruk Hurta József. Kolonics Péterné polgármester asszony megtartotta ünnepi köszöntőjét. Beszédéből idézünk: „Nemzeti ünnepünkön a hazához való viszonyról, a hazaszeretetről is érdemes elgondolkodnunk. Gyerekkoromban március 15-e munkanap volt. A tanítás szünetelt, de a tanárok általában akadályversenyt, vetélkedőt szerveztek az iskolában. A Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében március 15. az 1848-1849- es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja és a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe…

Szeretem a hazámat, kettős identitással, és azt is, hogy Magyarországra születtem. Szeretem a magyar földet, a magyar vidéket, a sokszínű dunántúli, Dunán inneni tájat. Egyetlen egyszer sem merült fel bennem komolyan, hogy elhagyom ezt a földet. Ahogy az idézet szól: „Ott van otthon az ember, ahol gyökerei vannak, halottai az anyaföldben, ahol tegezik az embert, ahol nagyapja ültette diófának a gyümölcsét töri, és fát ültetve unokáira"

Bízom abban, hogy egyre kevesebb fiatalnak kell elhagynia a hazáját, mert külföldön jobb megélhetés várja. Bízom abban, hogy a fiatalok megismerik és megszeretik a magyar tájat, városokat, eljutnak Erdélybe is, megtapasztalják az ottani magyarságot, amely még tán a mienknél is mélyebb. Eljutnak Koltóra, ahol Petőfi Szendrey Júliával töltötte mézesheteit, eljutnak Nagybaconba, Benedek Elek szülőházába. Kimennek Kolozsváron a Házsongárdi temetőbe, ahol örök álmát alussza Kós Károly az építész, Apáczai Csere János pedagógus, Dsida Jenő és Reményik Sándor költők. Meghatározó élmények egy életre.

A hazát szeretni, magyarnak lenni végtelen gazdagság. Kincsesláda. Nyissuk ki! Március 15-e kapcsán sok-sok hősről írhatnánk, akiknek a sorsa arra emlékeztet, hogy többre születtünk, mint a magánélet kiteljesítése. A csolnoki Polgárőrség az egész faluért tesz, szabadidejükben szolgálnak bennünket, egyre több program jön létre kezdeményezésükkel. Köszönet érte. Tegyünk hát így mi is, tegyünk közösen hazánkért, szűkebb környezetünkért Csolnokért."

A polgármester asszony beszédét követően a Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjai, Kármán Soma, Kalster Attila szavalata következett. Felkészítő tanár: Szombathné Baumann Éva. Majd kezdetét vette a várva várt produkció: a Sic Transit népdalfeldolgozásokkal idézte fel történelmünk eme fényes korszakát, majd a szabadságharc elbukását. A gyönyörű dallamokat néptánc elemekkel tették tökéletessé. A „Tavaszi szél vizet áraszt…” kezdetű népdalunkat már a közönség is együtt énekelte a zenekarral. Köszönjük a Folk Műhelynek, hogy eljöttek hozzánk és igazán ünneppé tették március 15-ét.

Az ünnepi megemlékezés délután a csolnoki Fúvószenekar koncertjével folytatódott, Kolonics Bence vezette fel a műsorszámokat a történelmi események, személyiségek felidézésével. Köszönet érte! Eljátszották többek között a Lovassági indulót, a Zrínyi és a Görgey indulót, a Kállai kettőst. Utolsóként a Gyászinduló hangjai mellett olvasták fel - emlékezve a szabadságharc bukására - a 13 aradi vértanú nevét és utolsó mondatait. A zenekar ünnepi koncertje méltó lezárása volt az egész napos megemlékezésnek. Köszönjük a karnagynak, Mezei Zoltánnak és a zenekarnak a felemelő élményt.

(kOpE)

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

szlogo page-0001

 

 

Tisztelt Ügyfeleink!

A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.

Pőczéné dr. Csorba Erika 
jegyző

Mini bölcsöde kialakítása Csolnokon!

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

ASP pályázat

Partnereink:

Személyemelő és kosaras emelő bérlés

AUDI bontó

Elektromos kisautó

Tüzifa árak

Máltai nyaralás

Állvány bérlés árak

Ékszerész