Nőnap Csolnok - Beszámoló

2018. március 10-én nőnapra hívták a férfi képviselők a falu lányait, asszonyait,az ünnepi műsor Gergely Róbert színvonalas műsorával kezdődött, majd Végh Éva Rauscher díjas festőművész kiállításával folytatódott. Az este pedig egy retro discoval zárult. Sokan eljöttek és tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényt.

Végh Éva kiállítását Kolonics Péter művész-tanár nyitotta meg.

„Amikor kép születik, az maga a csoda. A tisztaságnak és az ártatlanságnak minden szívben bent kellene lenni és bent is volt valamikor, a kép erre a csodára kopog rá. Szerencsés vagyok, mert a mindennapjaim tele vannak ilyen apró csodákkal. Az én képeim is egy sajátos szimbólumrendszeren keresztül mutatják belső világomat, kapcsolatomat az emberekkel, a valósággal. Nagy boldogság számomra, ha megértik őket, mert áthidalja a verbális kommunikációs nehézségeket, hiszen hosszú az út csillagtól csillagig!”

Végh Éva ars poétikáját így fogalmazta meg az egyik vele készült beszélgetésben.

Miről is szól ez a gondolatsor? A művész mindig adni akar. Részben magának, részben mindenki másnak. Tanul, tanít, felhívja valami számára fontosra a figyelmet. Ellentét vagy teljesség. Nézőpont kérdése, hogy melyiket érezzük, de a két fogalom Éva pályáján végigvonul. Tanárnak tanul. Először Egerben rajz-biológia szakon Seres János festőművész tanítványaként végzett. Az itt szerzett inspiráció a gyermekkori hatásokat felerősítve – hiszen a Dorogi Bányász Képzőművész kör tagja már 12 évesen, és később Viktor Vasarelyvel levelez, - a Magyar Képzőművészeti Főiskolára vezette, ahol Bráda Tibor, Patay László festőművészek voltak mesterei. Ezután, illetve közben tanít, a dorogi Zrínyi Ilona Általános Iskolában, majd három évig az esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskolán. Adni akar. Továbbadni a megszerzett tudást. Egészen 2002-ig. Erről az időszakról mondja: „A tanítás mellett sajnos kevés időm jutott a festészetre, s halandó ember lévén, egyre gyakrabban szembesülök azzal a kínzó vággyal, mely az alkotás hiányát jelenti számomra.” Vált. 2002 a fordulópont: ettől kezdve önálló alkotóművész, festőművész, designer, immár másképp de ugyanúgy adni akar. Művésztelepeken szimpóziumokon dolgozik, többek között Indiában, kiállít, egyebek mellett Brüsszelben, Barcelonában, alkot, fest, közben tanít. Mindig is kereste az újszerű technikai megoldásokat, szívesen kísérletezik különböző anyagokkal és technikákkal. Nemes eleganciával alkotja olaj, akril, akvarell, pác, vegyes technika, selyem vagy tűzzománc technikával készülő műveit. A lírai expresszivitás jegyében születő hideg és meleg színek által uralt kompozíciói ragyogásukkal, harmóniájukkal derűt, baljós sötét tónusukkal, rusztikus felületkezelésükkel pedig elmúlás keltette szomorúságot, rezignációt sugároznak. Műveiben az emberi viszonylatok, tárgyak és jelenségek struktúrái, ezek egymásnak feszülő romboló és egyben új minőséget teremtő erői jelennek meg. Általában sorozatokban gondolkodik. Szereti, mert egy folyamatot tükröz. Legutóbbi ilyen jellegű sorozata a most kiállításon nem látható „Rekviem” címmel bemutatott kiállítási anyag, amely a szénmedence megmaradt épületrelikviáinak a feldolgozását tűzte ki célul. Így beszélt erről:

„Számadás az eddigi munkámról és visszatekintés a múltba. Az én világomban ezeket a monstrumokat a görög vagy római romokhoz hasonlítanám, mert ugyanúgy egy letűnt kor emlékei, de méltóságuk romjaikban is megmaradt. Elmúlásukban benne van a dicsőséges múlt, melyre épülhet a jövő. Talán valamiféle spirituális kapcsolat van köztünk: ha ilyen helyen járok, érzem azoknak az emberek a lelkét, a kapcsolatot, a hidat. A vásznon a rétegek, életem, életünk eseményei, ahogyan a történések rakódnak egymásra.” Reméljük ezt a sorozatot is bemutathatjuk még itt Csolnokon, hiszen településünk is száz szállal kapcsolódik a bányamúlthoz. Alkot, tanít: Többek között képeivel minket, a mindannyiunkban fellelhető ellentétek teljességére.
„A saját magunknak való adni akarásban, a munka és a jutalom egy irányban van, egy vonalban. Minden világos itt nekünk. A kezdet, a vég, és a végső cél elérése egy irányba van indítva: az én irányomban. A Teremtőnek (azaz a teremtésnek) való adni akarásnak az élvezet elfogadásába kell fordulnia. A teremtés célja az élvezet, és a teremtés korrekciója az adni akarás. Ez a két feltétel egymásnak ellentmond. Egyrészt nagy erőfeszítést és hatalmas munkát kell kifejtenünk másrészt ennek eredménye nem tőlünk függ.” mondja az „Ellentétek egysége és harca” című munkájában Michael Laitman filozófus

Ellentét és teljesség. Az itt is látható a selyem- és a zománc képekben is fellelhető. Ha az itt kiállított alkotásokat nézzük, a kőkemény és a lírai kettőssége a témaválasztásban technikától függetlenül is jelen van kiállítónk munkáiban. A selyemfestmény líraisága láthatóan tűri a szigorú vonalak rendjét, a zománc tűzben keményedő anyagában az ellentétek kiemelő hatása révén még költőibben szólal meg a benne rejlő líraiság. Kettősség, ugyanakkor mégis van valami összefoglaló benne. A természet és az ember jelen van minden változatosságában és állandóságában. Vagy fizikai valóságában, vagy, és inkább Végh Éva az ember gondolataiban, kinek személyiségén átszűrve ismerjük meg a számára fontos világot, melyet itt és most megoszt velünk. És ez a világ egy végletekig letisztult formai világ, amelyről Antoine de Saint-Exupéry szavai jutottak eszembe: “Nem akkor alkottál tökéleteset, ha már nem tudsz mit hozzátenni, hanem ha már nem tudsz mit elvenni belőle.” Ezzel a gondolattal adom át a képeket a nézőknek. Köszönöm, hogy meghallgattak.