Főoldal
Németországban koncertezett a Csolnoki Fúvószenekar

„Utazni annyi mint élni” – írta egyik levelében barátjának a híres dán meseíró, Hans Christian Andersen. Valahogy így gondolhatja a Csolnoki Fúvószenekar is: a zenekar legutóbb Közép- Olaszországban, a magione-i zenekarral épített ki baráti kapcsolatot, idén pedig Németország volt az úti cél.

A csolnoki származású Tarkövi István karmester vezette német fúvószenekar Kirchheim in Schwaben hangulatos településében 2018 júniusában 3 napon át látta vendégül a csolnokiakat. Mivel a zenekari tagok elszállásolása helyi családoknál történt, már a pénteki megérkezést követően alkalmunk volt megismerkedni a kirchheimi zenekar tagjaival. A Musikverein Kirchheim 2013-ban ünnepelte megalapításának százötvenedik évfordulóját, zenészeinek többsége (a csolnoki zenekar tagjaihoz hasonlóan) nem hivatásos muzsikus, állandó munkájuk, tanulmányaik mellett kedvtelésből foglalkoznak zenével. A nagyjából ötven tagból álló zenekar ennek ellenére számos sikert tudhat maga mögött: a begyűjtött nemzetközi elismerések mellett németországi értékeléseken is rendre a legelső helyen végeznek.

 

A Musikverein Kirchheim által előadott hagyományos német dallamok meghallgatására szerencsére a csolnoki közönségnek is lesz alkalma. A jövő évi falunapok alatt a Csolnoki Fúvószenekar látja majd vendégül a kirchheimiakat és igyekszik majd őket olyan szívélyesen fogadni, mint azt az idén velük Kirchheim tette.

Bár a hosszúhétvége jobbára a kapcsolatépítésről és a szórakozásról szólt, így a három nap alatt alkalmunk volt meglátogatni a helyi sörgyárat, valamint a fiatalok örömére ellátogattunk (az egyfajta Lego-vidámparkként működő) Legolandbe is, a zenekar péntek és szombat este koncertet is adott.

A pénteki zenélés során a közönség számára is nyitott, együttes zenekari próbára került sor, melyet jó hangulatú közös ünneplés követett a helyi fogadó udvarán. Szerencsére az időjárás is a kedvünkre tett, így a szombati koncertre is a szabad ég alatt kerülhetett sor a kirchheimi Fugger-kastély kertjében. A kastélyt korábban már turistaként alkalmunk volt bejárni, ennek során megtekinthettünk a 360 négyzetméter nagyságú cédrustermet, amely faragott, reneszánsz stílusú, fából készült kazettás mennyezete miatt ismert. A jelenleg is a kastélyban élő Angela Fugger grófnő személyesen vezette körbe a Csolnoki Fúvószenekart, és ő volt az, aki a kastély gyönyörű udvarát a szombati koncertre a Musikverein Kirchheim rendelkezésére bocsátotta.

Ezen az estén Szerenád címmel ugyanis a kirchheimiak évente megrendezett, egyesek szerint leghangulatosabb koncertjére került sor. Ennek során a kastély udvarán állva évről évre több helyi zenekar ad elő műsort az összegyűlt hallgatóságnak. Az idei évben Eppishausen és Hasberg zenekara mellett zenélt Kirchheim és Csolnok fúvószenekara. A külön-külön előadott zeneszámokat együttes zenélés követte a nézők legnagyobb örömére. A nagyszámú nézősereg előtt előadott koncert felejthetetlen élményt jelentett mindannyiunknak.


A „munka” után a vasárnap a környékbeli nevezetességek meglátogatásával telt. Ekkor ülhettek fel a zenekar tagjai a Legoland szédítő hullámvasútjaira, vagy dönthettek kevésbé adrenalin-dús szórakozás mellett, és ellátogathattak a söréről is ismert kolostorba, Andechsbe. Az élmények lezárásaként vasárnap este búcsúvacsorát adott a Musikverein Kirchheim. A hangulatos együttlét mindannyiunkban megerősítette annak az érzését, hogy itt egy nagyszerű testvérzenekari-kapcsolat van kialakulóban.

 

Alig várjuk a jövő évi folytatást! A fenti sikereknek és élményeknek nem lehetnénk részesei támogatóink és a zenekar által elnyert pályázati összegek nélkül. 2018-ban a Magyarországi Németek Országos Szövetsége által kiírt pályázaton a Csolnoki Fúvószenekar 1480 euro támogatást nyert. Az összegből egy új baritonkürt lesz megvásárolva. Szeretnénk továbbá megköszönni a Tyco által adott adományt, amely 138.620 forinttal támogatta a munkánkat.

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

szlogo page-0001

 

 

Tisztelt Ügyfeleink!

A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.

Pőczéné dr. Csorba Erika 
jegyző

Mini bölcsöde kialakítása Csolnokon!

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

ASP pályázat

Partnereink:

Személyemelő és kosaras emelő bérlés

AUDI bontó

Elektromos kisautó

Tüzifa árak

Máltai nyaralás

Állvány bérlés árak

Ékszerész