Tematikus nőnap Csolnokon

Március 7-én nőnapra hívták a képviselő-testület férfi tagjai a Község hölgyeit. Kiállítás megnyitó, színházi előadás és retrodisco volt a programon.

Cserniné Korka Zsuzsa kiállítást Kolonics Péter nyitotta meg. Idézzük a beszédet:
Szeretettel köszöntöm minden kedves vendégünket nőnap előestéjén Cserniné Korka Zsuzsa kiállításának megnyitóján. Női szemmel. Ezt a címet adta kiállítónk kamaratárlatának. Talán nem kell indokolnom, hogy miért többszörösen is találó a cím.
Hagyomány immár Nálunk Csolnokon, hogy nőnap alkalomból kiállítással is köszöntjük településünkön élő hölgyeket, és természetesen távolabbról érkező vendégeinket is. Tudatos a választás is, célunk, hogy bemutathassuk, környezetünkben, országunkban és a világban számos jelentős női alkotót tisztelhetünk.

Nem mindig volt ez így. A nők évszázadokon keresztül ki voltak zárva nem csak a képzőművészeti tevékenységből, hanem minden olyan tevékenyégből, ahol tehetségüket, rátermettségüket bizonyíthatták az otthon falain túl. Övék voltak a klasszikus női szerepek, a háztartás vezetése, a gyermekek nevelése, a férfiak kiszolgálása. Érdekes, hogy a középkorban egyetlen ezen túlmutató tevékenység volt, ahol a hölgyek is bizonyíthatták alkotóerejüket az üvegablak készítése volt, más céhek, még a gondolattól is irtóztak, hogy tagjaik közé hölgyeket is bevegyenek. Számtalan gótikus katedrális üvegablakainak alkotói voltak nők, nevük azonban nem maradt fenn, sokszor szándékosan titkolták. A nők egészen a 19. század végéig nem járhattak egyetemre, nem látogathatták a nyilvános könyvtárakat, nem fogadhatták őket mesterek tanítványul. A nő dolga a házi munkák ismerete, a férjhezmenés és a gyereknevelés volt, saját vagyonnal sem rendelkezhettek. A tudáshoz csak kivételes esetben juthattak, ha olyan főrangú családba születtek, ahol a lehetőségekhez mérten teret kaptak tehetségük kibontakoztatásához. Ahogy egyes nők történelmi szerepe is túlmutat azon, hogy nőnek születve nem a hagyományos női feladatokban teljesedtek ki, úgy egyes képzőművésznők szerepe is jelentősebbé vált annál, mintsem hogy pusztán gazdagítanák az alkotó géniuszok névsorát. Nehéz azonban meghatározni azt, hogy miben áll a női művészek mássága férfi kollégáikhoz képest. A női művészet témáját felvetve azt is gondolhatnánk, hogy ez egy könnyebb, könnyedebb, úgynevezett nőies téma – ami a női finomsággal, gyengédséggel, áldozatkészséggel, gondoskodással van kapcsolatban. Még, ha igaz is lenne nem hiszem, hogy bármivel is könnyedebb téma lenne, hiszen a női művészet elismerésével szorosan összefügg a nők hosszú évszázados harca az egyenjogúságért.
Napjaink mélyre ható elemzései rámutatnak arra, hogy léteznek olyan ösvények a művészet történetében, melyeket csak a „gyengébbik nem” képviselői tudnak bejárni. Esetenként változó, hogy ki mennyit mutat meg műveiben abból a problémából, amit a nőként való érvényesülés jelent, vagy hogy egyáltalán jelent-e ez kihívást számára. Ahogy haladunk előre az időben, különösen a reneszánsz kor óta, egyre több nő neve jelenik meg a jelentős alkotók körében. Gondoljuk Frida Kahlo-ra és a nemrégiben Magyarországon megrendezett nagysikerű kiállítására, aki a betegségeivel folytatott küzdelem mellett folyamatosan alkotott, festőként jelentős örökséget tudhat magáénak bebizonyítva, hogy nőiességének megtagadása nélkül is képes képzőművészként érvényesülni. Említhetjük a kevésbé közismert, Marie- Antoinette udvari festőnőjeként számon tartott Elisabeth-Louise Vigée Le Brun-t aki immár két évszázada választotta azt az utat, hogy felveszi a versenyt férfitársaival, s tökéletesen illeszkedik az általuk kialakított művészi világba, őket a képeibe rejtett, finom érzékenységgel talán túl is szárnyalva.

Lehet-e igazi művész egy nő? Még a kérdés is értelmetlen. „Igazi zsenialitásra csak a férfiak képesek” – állították évszázadokon keresztül, és a köztudatban ez a vélemény szinte megkövesedett. A legegyszerűbb sztereotípiákat felsorolva: a nő legyen anya, feleség, az ő dolga és felelőssége a család összetartása, a férfi legyen határozott, tartsa el a családját, és ne legyen érzékeny. Még Sigmund Freud is, aki elismeri ugyan, hogy van a női nemben alkotó erő, mégis arra a véleményre jut, hogy a nőnek, mint művésznek nincs helye a társadalomban. Mekkorát tévedett. Micsoda sztereotípia, férfisovinizmus. Albert Einstein is hozzájárult ahhoz, hogy ezek a gondolatok korunkban jelentős mértékben megváltozzanak, idézem: „Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazt a gondolkodásmódot alkalmazva, amellyel megteremtettük őket!”. Mi sem bizonyítja jobban a gondolkodás gyökeres változását a női alkotók egyre növekvő magas száma, hozzátéve nem csak a művészetekben, hanem az élet minden területén. A ma már őket övező megbecsülés, és itt és most, a megnyitón megjelentek létszáma a nyilvánvaló érdeklődés a kiállító és a kiállítás iránt. Változik a 2 gondolkodás, de még van tennivaló bőven. Hiszen egy sikeres nő esetében ma sem felejtik el megkérdezni, hogy hogyan tudja összeegyeztetni a családi életét a karrierjével. Mikor tették fel ezt a kérdést egy férfinak? És vajon mit válaszolna?

Miért alkot egy Nő? Miért lesz művész egy Nő? Ugyanazért amiért egy férfi. Kell valami, ami kikapcsol, ami által pihenhetünk. Vannak helyzetek, amikor kell, hogy a kreativitás utat törjön magának. Önismeret, kifejezési vágy, gondolataim közlése, felhívás valamire, ami foglalkoztat, és szeretném minél többek figyelmét ráirányítani, csinálunk valamit, ami maradandó, egy üzenet az utókornak, egy apró darabka belőlünk, az egyén tapasztalat világa szempontjából új, egyedi és megismételhetetlen, ami betekintést enged nyerni akár egy nő vagy férfi belső világába. Lehetne még sorolni.
A felsorolásban megtaláljuk azt a motivációt is, ami kiállító művésznőnket készteti az alkotásra. De kit tisztelhetünk benne? Komoly vargabetűket írva érkezett Esztergomba, ahol jelenleg is él, ahol egyszerre szerető légkört teremtő családanya, feleség. Három gyermeket nevelnek férjével. Dolgozik, az esztergomi Speciális Gyermekotthoni Központ Általános Iskolájában rajzolni tanít, és végül: mindemellett alkot. Csongrádon született, Zalaegerszegen nevelkedett, majd Budapesten, Dorogon, végül Esztergomban tanít, ahol végleg megtelepedett. Kisebb vargabetű volt életpályájának alakulásában is. Közgazdásznak tanul, majd mégis tanári pályát választja, az egri tanárképző főiskola rajztanszékén tanul – legyünk teljesen őszinték, matematikusi végzettséget is szerez. Nem beszéltünk soha erről, de biztos vagyok benne, hogy a tanári mesterség minden nehézsége ellenére sohasem bánta meg választását. Nem tartja magát művésznek, hangoztatja, ő rajztanár. Az előbbivel szállok vitába, az utóbbival nem lehet, tény. Nem zárja ki egymást a két tevékenység, sőt erősíti. Véleményem szerint ahhoz, hogy valaki jó rajztanár lehessen alkotnia is kell. Akinek pedig vannak gondolatai, és ezt mások számára akár írásban, akár képpel, vagy bármilyen egyéb módon közvetíteni tudja, az művész. A héten az Eötvös Galériában Kreitner Péter festőművész kiállításmegnyitóján már idéztem Ottlik Gézát. Úgy érzem gondolata ide is illik.: „A valóság se nem szép, se nem csúf, se nem rossz, se nem jó, sőt, értelme sincs semmi, amíg mi művészek értelmet nem adunk neki, ihlettel, látomással, lelkünk teremtő erejével szépséget, igazságot és jóságot nem lehelünk belé.” Zsuzsa ezt pedig tudja, és milyen jó, hogy tudja, mert így tovább is adhatja, és hogy ezt valóban meg is teszi mi sem jelzi jobban, mint tanítványai sikerei.
Komoly tanulmányokat folytat a diploma megszerzése után is, többek között a Bajnai Grafikai Táborban olyan mester irányításával, mint nemrég elhunyt Kántor János grafikusművész, akinek emlékkiállítása most nyílik Esztergomban. Ilyen tudású mester mellett tanulni mindig meghatározó az ember életében, irányt ad mind a szellemisége, mind az általa művelt technika. Így lesz Zsuzsa életében is meghatározó a sokszorosító grafika, azon belül is a rézkarc. Egyre többet alkot, egyre többször állít ki. Esztergomban, Tatabányán, Budapesten, Nyergesújfalun, ahol a nagymúltú Kernstok -Kör tagja, és 2015-ben Csolnokon is bemutatkozik. Akkor, mint általában rézkarcaival. Rendszeres résztvevője különböző művésztelepeknek irokon, Pakson, Tokodon. Önvallomásából is kiderül, hogy grafikus alkatnak tartja magát. Mikor kiállításunkra felkértem, úgy döntött, ide mást hoz. Akrilfestményeket, hiszen az akriltechnika a másik szerelem. Nem tudom, hogy a jelenlévők mennyire ismerik ezt a viszonylag új technikát, néhány szót szólnék róla.
Az akrilfestéket a II. világháborút követő években fejlesztettek ki akril-polimer alapú hordozóanyagba került pigmentek felhasználásával. Vízben oldódik, ezért nevezzük vizesbázisú, festéknek. A hígítási arányok alapján vízfestékszerű vagy olajfesték hatás is elérhető, illetve olyan kinézetet is kaphatunk, amely semmilyen más festékkel nem elérhető. Az átlagember beltéri és sokszor kültéri falfestékek világából ismerheti, de ma már rendkívül elterjedt a képzőművészek körében is sokoldalúsága miatt. Dolgozhatunk vele vászonra, farostra, de akár üvegfelületre is. Lassan népszerűsége túlhaladja az olajfestékét is, és bár jómagam még mindig inkább ennek a technikának híve vagyok, kétségkívül látszanak előnyei. Például, hogy az akrilnál a pigmentek nagyon rugalmasak maradhatnak. Jól tud tágulni, változni. Mára az akrilfesték nem véletlenül vált a modern kor nagyon népszerű festékévé. Hogy időtállósága is mutatja-e az olajfestékét, még nem bizonyított, lévén nagyon fiatal eljárás. Zsuzsa nagyon magas szinten űzi ezt a technikát is, jó mesterektől az említett alkotótáborokban kitanult minden csínját-bínját, mint ahogy a kiállított munkáin láthatjuk is. Témáit erre a kiállításra az alkalomra illő módon választotta meg. Lehetne a kiállítás címe a sokarcú nő is, amellett, hogy láthatunk itt tájképeket, valamint az általa oly kedvelt szakrális témákat is. A 3 naplemente színeiből kiemelkedő Golgota az ismét eredeti helyére visszaállított eszembe juttatja csolnoki kálváriát. Dorogi kiállításán, a már nálunk is kiállított Kapa Melinda, művésztársa, barátnője, kiemelte alaposság és alázatát a képzőművészet témái iránt. Zsuzsa biztos kezű, kreatív alkotó, mesterien emeli ki a lényeget, kidolgozva a számára fontos részleteket. Kérem, hogy ennek a sokoldalú embernek, sokszínű művésznek a kiállítását fogadják olyan szeretettel, amilyen alázattal, és elhivatottsággal fordul a művészet felé.

Köszönöm, hogy meghallgattak.