Főoldal
XXIII. Csolnoki Falunapok – Végre együtt ünnepelhettünk!

Idén végre megint összejöhettünk. Tavasszal még nem hittük, hogy megrendezhetjük a falunapokat, mégpedig úgy, ahogyan szoktuk: előírások, korlátozások nélkül.

A 2020-as év nagy űrt hagyott bennünk, az a nyár nem volt az igazi a megszokott falunapos hétvége nélkül. A bizonytalanság ellenére a háttérben mégis szervezkedtünk, tárgyaltunk a fellépőkkel, kialakítottuk a programot. Minden startra készen állt, ha megkapjuk a szabad utat, időben legyünk. Eleinte úgy tűnt, az enyhítések nem lesznek teljes körűek, csak megkötésekkel lehet falunapot tartani. Erre is felkészültünk, ám végül minden úgy történhetett, ahogy eddig is. Mikor felállították a rendezvénysátrat, nagyon jó érzés töltött el bennünket, akkor hittük el, hogy tényleg itt van a XXIII. Csolnoki Falunapok. Az örömünket némiképp beárnyékolta, hogy az időjárás nem sok jóval kecsegtetett pont arra a hétvégére, sok esőt, zivatarokat ígértek a meteorológusok. Aggódtunk, végig az előrejelzéseket figyeltük, és bíztunk abban, hogy tévedhetnek az időjósok.

 

A Rockpéntek minden várakozásunkat felülmúlta. Rég láttunk ennyi érdeklődőt. A kezdés feladatát felvállaló Fate-Rock ez évben alakult, környékbeli baráti társaság. Alapító tagok Tauber György, (ének, szólógitár) és Ámon Ferenc (ritmusgitár) valamikor az „őskorban”, még a hetvenes években nyúzták együtt a gitárt, majd sok év után azt gondolták, hátha érdemes még felidézni a régi szép időket. Csatlakozott hozzájuk Janovics István énekes, billentyűs és Pál József „Joha” basszus gitáros. A Fate-Rock egy „fiatalabb” korosztály, de mint tudjuk, a zenében nem a kor a lényeg! Végül, de nem utolsó sorban a zenekar dobosa Józsa László, aki ugyan még nem fater, de megelőlegezzük neki. Ebben a felállásban ez volt a zenekar első fellépése. Dallamosabb, lágyabb számokat hoztak, mindenki megelégedésére.

 

A nézők száma egyre csak nőtt közben, az esztergomi Tunyó emlékzenekarra sokan voltak kíváncsiak. Fehér „Frégó” Zoltán (ének), Somogyi Remig (szólógitár), Balázs Patrik (Hammond-orgona, billentyűs hangszerek), Kovács Bence Armand (basszusgitár), és Kertai Csaba (dob) összeszokottan, profin valósították meg a zenekar célját: Tunyogi Péter énekes emlékének ápolása, különböző korszakainak megidézése ikonikus szerzeményeinek zenei alázattal telt, az eredeti megszólaláshoz hű előadással. Elröppent a másfél órás show, tele volt a rendezvénypark.

 

Az időjárás is mintha kedvtelve figyelte volna az eseményeket, mert kellemes nyárestében az i-re a pontot a Tűzkerék xT tette fel. Az 1990 óta fennálló együttes tagjait tán senkinek sem kell különösebben bemutatni, a csolnokiaknak Anda Bálint és fia, Anda Richárd szinte falubelinek számítanak, rocker körökben Tóth Tamás Béla (basszusgitár) és Geletey György (dob, ének) neve is ismerősen cseng. Jól esett a Radics Béla szerzemények megidézése, valamint saját számaik végre élőben való meghallgatása is. Végül viszont villámok sokasága jelezte, hogy aznapra tényleg vége a bulinak. Mire az eső eleredt, mindenki biztonságban elhagyhatta a parkot.

 

tuzkerek

 

Szombat reggel sajnos esőre ébredtünk. Az öt Faluderby-re nevezett csapatból a két alsós iskolai csapat visszamondta a részvételt, így láttunk jónak, nem kockáztattuk meg, hogy esetleg bőrig áznak a gyerekek. Így három csapat maradt. A viadal lefolyásáról olvassák el külön cikkünket. Szerencsére az eső elállt, és sok család jött szép lassan a gyerekek körében közkedvelt Kalap Jakab Papírhajó című koncertjére. Közben önkéntes segítőinkkel is játszhattak, kézműveskedtek, az arcfestésnél is hosszú sor állt.

Egy kis pihenő után már megszokhattuk, hogy az Én Csolnokom pályázat eredmény hirdetése indítja a szombat délutánt. Ám előtte a Csolnoki Fúvószenekar fennállásnak 160. évfordulója alkalmából rendezett gazdag kiállítást nyitottuk meg a művelődési ház nagytermében. A felvonulás is elindulhatott rendben, a délutánra ígért zápor elmaradt, mindenki megérkezett a rendezvényparkba. A Csolnoki Német Nemzetiségi Tánccsoport nyitotta az ünnepi programok sorát.

 

tancosok

 

 

A régen látott-hallott fúvósok várva-várt koncertje közben került sor a Csolnokért díj átadására. Vendégünk volt dr. Völner Pál államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője, aki rövid köszöntőt is mondott. A koncert alatt az ugrálóvár is végre kinyithatott, az esztergomi Játékkunyhóval társasozhattak a családosok, és a művelődési ház weboldalán üzemelő webshop is kiköltözött a sörsátorba, csolnoki ajándéktárgyakat, könyveket lehetett beszerezni. Az esti buli Vastag Csaba kiszenekaros koncertjével kezdődött. Csaba teljesítményére nem lehetett panasz, professzionális előadással és közvetlenségével nyűgözte le rajongóit.

 

vastag csaba

 

Utána a varázslatos kisugárzású lemezlovas, mostanság a Retro Rádióból ismert DJ Dominique diszkójában mulattunk. Sokan álltak sorba aláírásért, közös fotóért az ő fellépése után is. Hajnalig táncolhattunk az RHS DJ Team-ből ismert Ábrahám Zoli bulijában.

 

dj dominique1

 

Vasárnap a magyaros ételek főzőversenyén igen változatos fogások kerültek a hét csapat kondérjából a zsűri asztalára: borjúpaprikás, rizses hús, Jókai bableves, savanyú vetrece, marhapörkölt. A sorrend a következőképp alakult:

I. helyezett Partizánok

II. helyezett Horgászok

III.helyezett Trógerek

Szoros verseny volt, mindenki nagyon finomat főzött. Ennél fontosabb, hogy az együtt töltött idő jó beszélgetéseket, találkozásokat hozott.

 

fozoverseny 1

 

Közben az ugrálóvár zavartalanul fogadta a lelkes gyermekcsapatot, majd a Lara mesezenekar szórakoztatta őket, levendulababákat készíthettek. A délutáni program az eddig megszokottaktól eltérően alakult. A rendezvényparkban a kétfős Dorszen Akusztik műsorát élvezhettük. A nemzetiségi délután a Szent János parkban került megrendezésre.

 

Úgy véljük, nagy kegyben volt részünk az egész hétvége folyamán, hiszen az eső nem szólt közbe jelentősen, minden a terveknek megfelelően alakult. Nagy reményekkel nézünk a következő nyár elé, hasonlóan sikeres falunapot álmodunk magunknak!

 

Akik nélkül viszont nem lett volna falunap:

 

Csolnok Község Önkormányzata, Kolonics Péterné polgármester állandó szervező és koordináló tevékenysége, az önkormányzat műszaki „stáb”-ja, a polgárőrség, támogatóink, az önkénteseink, Schüllerné Erzsike, művház csapat, a hangtechnika, Láng Zsolt, a zenekar, a tánccsoport, a német nemzetiség, a Manófalva, Bienerné Varga Hajnalka és díszítő csapata, főzőverseny támogatói, a fellépők, közreműködők.

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

szlogo page-0001

 

 

Tisztelt Ügyfeleink!

A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.

Pőczéné dr. Csorba Erika 
jegyző

Mini bölcsöde kialakítása Csolnokon!

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

ASP pályázat

Partnereink:

Személyemelő és kosaras emelő bérlés

AUDI bontó

Elektromos kisautó

Tüzifa árak

Máltai nyaralás

Állvány bérlés árak

Ékszerész