Főoldal
„Én Csolnokom” kiállítás megnyitó

Az alábbi megnyitó szöveget Kolonics Péterné polgármester asszony mondta el a kiállítás megnyitóján, 2021. július 17-én.

A XX. Falunap alkalmából hirdettük meg először hagyományteremtő szándékkal a képzőművészeti pályázatot, melynek a címe az „Én Csolnokom” volt. Immár a negyedik pályázat munkáiból megrendezett kiállítás megnyitója zajlik. Sok alkotás érkezett, hisz a hely, ahol élünk, rengeteg témát kínál. Az évek során bekerült az irodalmi alkotás kategória is, idén pedig bekerült a versenykiírásba, a videoklip kategória is, ami a Jurásek fivérek tavalyi, népszerű klipje ihletett, mint a beküldött anyag mutatja, helyesen tettük. . Az alkotások zsűrizésére felkértem Mandusitz Zsuzsát és Kolonics Péter festőművész-tanárt.

Az eddigi pályázatoknak is rengeteg pozitív hozadéka volt, pl. Trnka Annamária reklámgrafikái, melyek táskákon, pólókon láthatók, vagy akár a Tanösvény állomásainak tábláit díszítik, az általa készített grafikai tervek ma már hozzátartoznak a falu jelképrendszeréhez. A z idei anyag pozitív hozadéka többek között az általános iskolások és Erdős Laura videofilmje. Köszönöm szépen az ötletgazdának , Pénzes Áginak, Nyirák Norbertnek a tanároknak, és persze a gyerekeknek, hogy összeállították ezt a szép anyagot a nemzetiségi tábor ideje alatt.

bendi

Az iskolások klipje ide kattintva tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=mUblYqYVc9E

Idén is változatos anyag gyűlt össze, vannak gyermekrajzaink, fotóink, festmények, grafikák, kollázsok, de van egy makett is, és két installáció is. Nagyon örülök a változatos, beküldött anyagnak. Nagy Adri ismét valami különlegessel rukkolt elő, olajképe jókedvre hangol mindannyiunkat és kapcsolódik az imént megnyitott kiállításhoz.

Fúvósok fújjátok, vigyétek hírét e vidéknek

Hajdanán Csolt nemzetség birtokában bontogatva szirmait

Szőlőtőkék árnyékában klarisszáknak ismerte az álmait

Török jött, török ment

S kik végül maradtak

Rajnavölgyi szomszédokat kaptak

Jött a Rückschuss s meglátta, bányákat mind feltárta

Munkára éhező távoli népek

Kolonia házak küszöbére léptek

Szájc á tó? Kérdezik svábul

S bármily szomorú volt itt tűzvész, háború

Fúvósok fújjátok zengjétek

Vigyétek hírét e vidéknek

Hol dombok s völgyben patakok németek és magyarok

táncolnak vagy énekelnek

Lényeg ,hogy ezt együtt teszik

s benne tán örömük lelik

Tehát fúvósaink, jó időben, rossz időben végigkísérik életünket.

Egy mondat erejéig emlékezzünk meg Erzsi néniről is tavaly még tollat ragadott, de sajnos már nincs köztünk, 87 évesen vette a fáradtságot és összefoglalta a tudnivalókat Csolnokról. Adri Csolnok múltjából is idéz, nemcsak zseniálisat fest. Rá is frissesség jellemző, még ha a technika más is. Csodálatos, rusztikus felületre, széles ecsetvonásokkal felvázolt zenész minden manírtól mentes, -akár az alkotó,- ma oly divatos minimalista festészet,

A képeket, fotókat ,videofilmeket nézve érezzük a szeretetet, hogy mindannyiunknak Csolnok az a hely, ahol otthon vagyunk és hogy jó itt élni, az iskolások  boldog gyermek járja be a község sok -sok helyszínét, kitűnik a filmből, hogy nemzetiségi létünk a

hétköznapjainkban is jelen van, őrizzük a lángot. Das ganze Dorf ist da, gemeinsam was für ein starkes Wort…Együtt sok mindent meg tudunk tenni, a közösség összefogásának erejét nap, mint nap érezzük.

 

kiallitas

 

A Nepomuki Szent János Templom, a Szent Borbála templom, a Bányász emlékkő a Miklósberekben, a Horgásztó, a Gete, a gyönyörű táj, a Kálvária az eredeti helyükre visszaállított keresztek, a tájház, , állandó kiállítónk Molnár Máté zseniális grafikáján, sajátosan, egyéni módon adja vissza a csolnoki presszók hangulatát, magasszintű rajztudással adja vissza. A fotókon láthatjuk a Mókus hegy állat és növényvilágát is. Széles skálát mutat az életkor, az Óvodásoktól nyugdíjasokig vállalkoztak a megmérettetésre. Falunk fotósa és krónikása, Schmidt Pista bácsi sok képpel van jelen, nagyon hálásak vagyunk töretlen aktivitásáért. Mellette ott van az új feltörekvő nemzedék is, Halas Norbert, aki követi a facebookon , több remek fotójával találkozhatott, most egy különleges hangulatot mutat be a Nagy- Gete hegyen található kereszttel , amely a Tejútra, mintegy a mennyországra mutat. Búcs Lilla: Tavi tükör képe és a szitakötő, jó iskolában nevelkedett, hiszen Csolnok fotósa nagyapja irányítja, tanítja.

Úgy gondolom, Pista bácsit senkinek nem kell bemutatnom, hiszen fényképezőgépével minden rendezvényen jelen van és a fotókategóriát általában ő nyeri meg, reméljük még sokáig fog részt venni ezeken a pályázatokon.

 

Nagy Adri Csolnok múltjából is idéz, nemcsak zseniálisan fest. A frissesség jellemző képére, olajfestménnyel pályázott. Csodálatos, rusztikus felületre, széles ecsetvonásokkal felvázolt zenész minden manírtól mentes, - akár az alkotó,- a ma oly divatos minimalista festészetvonásait látjuk. Székely Fanni, az idén egy akvarellel örvendeztetett meg bennünket, aki már kezébe vette az ecsetet, az tudja, hogy a legismertebb, egyben legnehezebb technikával, az akvarellel, vagy ismertebb nevén a vízfestékkel milyen nehéz igazán jó képet készíteni. Ennek legfőbb oka, hogy nem lehet javítani, ezért nagyon biztos kezet és fejet igényel. Fanni akvarellje frissességével bizonyítja, hogy az alkotó magasszinten birtokolja ezt a festőtechnikát. Pálinkóné Várszegi Andrea és Némethné Várszegi Anikó valami igazán különlegeset hozott el számunkra:

Rendkívül különleges a dobozba zárt örökség címet viselő installáció sorozat, amelyek szépen összefoglalják örökségünket. Ez is egy sajátos kollázs, amelye valahol a festészet és a szobrászat között helyezkedik el, ezért külön neve is van, aszamblázsnak hívják. És ha már a kollázsnál vagyunk, meg kell említenünk egy másik érdekes sorozatot, amely a férfi és női fejbe helyezi el szép falunkról eszébe jutott gondolatokat. Kovács Andrea: Az én falum Kiss Bendegúz tavaly megörökítette a már szinte kuriózumnak számító tűzoltóautót ebben az évben pedig egy aknatorony makettel rukkolt elő.

Ma a képek korát, azon belül is a mozgó képek korát éljük, ma már egy mobiltelefonnal magas színvonalú mozgóképeket vághatunk össze, nem feltétlenül kell különleges technika, a programok, applikációk egy hetvenes évekbeli filmstúdió tudásával rendelkeznek. Ez is talán az oka a különböző

video megosztó portálok sikerességének, Erdős Laura videoklipje, hatalmas örömöt okozott, érezni belőle, mennyire szeret itt Csolnokon élni, a néhány éve köztünk élő család szép példája annak, hogy azok is , akik nem itt születtek, mennyire magukénak érezhetik csodálatos településünket. és a falu őket , -viszonozva szeretetüket,- szeretettel befogadja. Számtalan példát mondhatnánk erre, hogy a hozzánk érkezőkkel mennyit gazdagodott a falu., említhetjük itt Székely Fannit is. K. Kovács József fafaragása a Bányász életnek állít gyönyörű emléket.

A díjazás kategóriáit idén is az életkor, technikák alapján szabta meg a zsűri. Vannak kategóriák, mint hamarosan elhangzik, vannak díjak is, de tulajdonképpen mindenki díjazott. Az alkotók legnagyobb díja a jól végzett munka öröme, nekünk nézőknek pedig a kiállítás és a képek bemutatta világ, lakóhelyünk, melyet mindannyian szeretünk. Nagyon szépen köszönjük azok segítségét, akik a kiállítás rendezésében részt vettek: Kovács József,  Mandusitz Zsuzsi, Barlanginé Keszthelyi Márti.

 

A madárnak (...) szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok

kötelessége.

Tamási Áron

A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében tekinthető meg.

Fotók: Schmidt István

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

szlogo page-0001

 

 

Tisztelt Ügyfeleink!

A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.

Pőczéné dr. Csorba Erika 
jegyző

Mini bölcsöde kialakítása Csolnokon!

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

ASP pályázat

Partnereink:

Személyemelő és kosaras emelő bérlés

AUDI bontó

Elektromos kisautó

Tüzifa árak

Máltai nyaralás

Állvány bérlés árak

Ékszerész