Főoldal
Szüreti mulatság

A munka mellett volt bőven vigalom, ahol együtt mulatott a sokadalom.

Szüreti vigasságra invitálta a falu lakóit a Német Nemzetiségi Önkormányzat. Végre egy év kihagyás után, szeptember 25-én együtt vonulhattak a részvevők a szokott útvonalon. Érdemes volt már délelőtt végig autózni a falun, lelkes kis csapatok készítették látványos, ötletes vagy éppen humoros installációikat. Az első állomás, a gyülekező a telepi buszfordulónál volt, ahová jó sok érdeklődő eljött. Nem csak a rövidujjas idő, hanem a Gete utcai ovisok szereplése miatt is. Látványos Ősztündér fogadta az ide érkezőket, valamint a Csolnoki Fúvós Zenekar pattogós, vidám darabjai. Polgármester asszony és elnök úr köszöntötte a megjelenteket, majd a kisbíró, Székely Ábel közzé tette az év eseményeit. Megtudtuk, hogy tavaly szeptember óta 42 gyerek született, házasulandó kedv is volt bőven, és hogy a falu csak épült, szépült. Ezután a népes gyülekezet sorba rendeződött, és ki szekéren, ki lovon ülve vagy gyalog tette meg az utat a végállomásig, a Mély úti pincékig.


Közben az installációknál megállt a menet, hogy kis ajándékkal jutalmazzák a mesterművek készítőit. Sorrendben a telepi alsó buszmegállónál, /ahol az ÖNO dolgozói örvendeztették meg az arra járókat, még az ott rostokoló szarvast is befogták, / a Bányász Művelődési Ház udvarán,/ ahol tökfejű madárijesztők fogadták a felvonulókat, a Syncron fölötti kanyarban, /ahol egy polgárőrnek öltözött bábu is felügyelte az alkotást,/ az orvosi rendelőnél, /Kocsis Margit és Laci mindig humoros mesterműve, / a Szent János parkban, ahol a Bölcsőde dolgozói örvendeztették meg a gyerekeket, a színpad feldíszítéséről pedig az iskolások gondoskodtak. Majd a Morvai híd következett, ahol is ünnepélyesen felavatták az elkészült útszakaszt dr. Völner Pál államtitkár jelenlétében. Ezen a részen is több installáció állt az út mentén, akárcsak a pincék előtt. Bienerné Varga Hajnalaka és Kántor Gergőék és barátaik készítettek életképet.Persze fokozta a jókedvet, hogy menet közben a kiállítók jófajta itókával
meg házi süteménnyel kínálták a vendégeket.


Örvendetes, hogy valamennyi nemzetiségi csoport fellépett, szereplésével színesítette a vidám délutánt. A már említett fúvós zenekar mellett az Alte Kameraden húzta a talpalávalót a végállomáson, a község mindhárom kórusa, a Wágenhoffer kórus, a Német Nemzetiségi Vegyes Kórus és a Nyugdíjas kórus is előadott egy-egy dalcsokrot, valamint a Német Nemzetiségi Tánccsoport is látványos produkciót mutatott be a színpadon a fúvós zenekar élő zenéjére. Teljesen benépesült a park, sokan voltak kíváncsiak a Csolnoki Német Nemzetiségi Általános Iskola kisdiákjaira is. Az összes alsós szerepelt a Das ganze Dorf ist da című vidám dal koreográfiájában.


Idén is finomak voltak a JELZEK EGYESÜLET padlizsános és velős pirítósai, jólesett a forralt boruk és a teájuk is, amit ihattunk Csolnok logós poharakból is. Köszönet a boros gazdáknak a nyitott pincékért, a szíves vendéglátásért. A hangulatos sarkokban szalmabálákon ülve jó alakalom nyílt a beszélgetésekre, találkozásokra. Látványokat, ízeket, illatokat gyűjtöttünk, raktároztunk el, amelyekből erőt meríthettünk a hosszú téli napokra.

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

szlogo page-0001

 

 

Tisztelt Ügyfeleink!

A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.

Pőczéné dr. Csorba Erika 
jegyző

Mini bölcsöde kialakítása Csolnokon!

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

ASP pályázat

Partnereink:

Személyemelő és kosaras emelő bérlés

AUDI bontó

Elektromos kisautó

Tüzifa árak

Máltai nyaralás

Állvány bérlés árak

Ékszerész